Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi lehet nagyobb feladat, mint szembenézni 1,4 milliárd kínaival?

Elmesélem neked, hogy számomra mi volt a legkomolyabb feladat a kinti életünkkel kapcsolatban és annyit mondhatok előre, hogy nem a pálcikával evés volt az. Ez most az eddigeknél személyesebb hangvételű poszt lesz, ilyen is kell :-).

Visszaidézem az első napokat négy évvel ezelőttről, amikor felmerült, hogy Kínába fogunk utazni. Bizsergető, izgalmas érzés volt. A cég, ahol a párom dolgozott, talált befektetőt és a részleges kitelepülés mellett döntöttek. A tapasztalatom, végzettségem alapján nekem is tudtak munkát biztosítani, de a lényeg az volt, hogy nekünk ne kelljen távkapcsolatban élnünk és ezt közösen éljük át. Úgy terveztük, hogy maximum 2-3 évig leszünk itt, és az is rengetegnek tűnt. Ennek ellenére a négy év gyorsan elrepült.

Akkoriban egy nagyon klassz cégnél dolgoztam, imádtam a munkámat és a kollégáimat. A mai napig szeretettel gondolok vissza rájuk, és nekem ők lettek az etalon sok tekintetben. El tudtam képzelni, hogy hosszú évekig ott dolgozzak és üzleti tanácsadásban építsek karriert. Nehéz szívvel mondtam fel. A főnököm és a kollégák támogattak, bíztattak és velem együtt örültek a lehetőségnek.

A családunk, a barátok egyszerre örültek és féltettek minket.

Magamat meg nem hazudtolva azonnal elkezdtem utánnajárni, hogy mi szükséges először az üzleti vízumhoz, majd a munkavállalóli vízumhoz, engedélyhez és a tartozkodási engedélyhez. Készítettem erről egy összefoglaló doksit: megvolt, hogy mit miután kell majd megszereznünk, hány fényképre lesz szükség stb. Ennek eredményeként hamar az én feladatom lett a teljes csapat (kb. 30 fő a családtagokkal együtt) papírjainak intézése. Én jártam a konzulátusra, leveleztem a kinti HR-essel. Később kint is a legtöbb hivatalos és személyes dolgot nekem kellett intéznem, mert a magyar kollégák többsége sem kínaiul, sem angolul nem beszélt.

Az adminisztratív teendőkre fel lehetett készülni. De volt egy olyan része az utazásnak, ami nagyobb falatnak bizonyult, mint amire először számítottam.

Toleráns és nyitott embernek tartottam magam, amikor otthon éltem. Lelövöm a poént, még mindig annak tartom magam :-).  De teljesen más dolog ahhoz alkalmazkodni falusi lányként, hogy milyen az élet Budapesten, mint mondjuk európaiként Ázsiában.

Vagy mondok egy másik példát. Az első munkahelyemen az egyetem után (amit szintén nagyon szerettem) az első 1 hónapot terepen kellett töltenem. A cég megváltozott munkaképességű embereknek segít munkát találni és bizonyos esetekben csoportosan közvetíti ki őket. Nekem ezzel a csapattal kellett együtt dolgoznom. Mentem velük gyógyszert csomagolni, polcot tölteni, vagy bármilyen egyéb könnyü fizikai munkát végezni, ami éppen adódott. Hozzájuk képest fiatalabb, egészségesebb és iskolázottabb voltam, de sosem éreztem magamat ettől többnek, jobbnak vagy “más”-nak. Könnyen megtaláltuk a közös hangot és volt helyem a csapatban. Az egy hónap leteltével kicsit fájó szívvel ültem át az irodai székbe és minden alkalommal jól esett újra látni a terepen dolgozó kollégákat.

Arra számítottam, hogy Kínában furák lesznek az ételek, lesznek nyelvi nehézségek, szokatlan lesz a klíma és persze készültem a kultúrális különbségekre is. Olvastam róla, hogy a kínaiak zárkózottabbak, babonások stb.

A legkeményebb feladatot mégsem ezek jelentették, hanem a saját magammal megvívott harc. Úgy utaztam ki, hogy meg fogok tenni mindent, hogy a kinti élet ne változtasson meg, tudjak ugyanaz az ember maradni. Ez volt a legnagyobb hülyeség! Eleve azt feltételeztem, hogy akkor teljesen szupi állapotban voltam és a változás csak rosszat jelenthet. Tehát a nyitottságom csak kifelé volt igaz, magammal szemben nem voltam ennyire laza. Görcsösen ragaszkodtam a gyermeki naivitásomhoz és a maximalizmusomhoz.

Biztos ismered a komfortzónás mondást, ami Neale Donald Walsh–tól származik:

“Life begins at the end of your comfort zone.” Magyarul: Az élet a komfortzónádon kívül kezdődik.

feladat önismeret komfortzóna

Nos, én jócskán kiléptem ebből a zónából. Annyira, hogy hirtelen mintha légüres térben találtam volna magam. A régi életem az összes lehetséges kapaszkodóval nagyon messze került tőlem. Egyedül a párom volt ott, aki szintén hasonlókat élt át. Közben együtt dolgoztunk, együtt éltünk, tehát napi 24 órában együtt. Ezt hellyel-közzel jól viseltük. Kivéve, amikor ugyanazon a napon voltunk kimerültek. Máskor egymást szoktuk bíztatni, felvidítani.

Képzeld, a legfontosabb dolgokat nem is a kínaiak/Kína miatt kellett megtanulnom. Ahogy leírtam, hamar az én nyakamba akasztották az ügyintézést. Bennem eleve van egy segítő, szolgáló vonás. Viszont az adott helyzetben, amikor is a többieknek teljesen kiszolgáltatva (nyelvtudás nélkül) kellett, hogy az otthonuktól távol dolgozzanak és létezzenek, egyre inkább kezdtek rám támaszkodni és ezzel párhuzamosan én fokozatosan egyre terhesebbnek kezdtem érezni az “anyuka” szerepet. A többieknek egyre természetesebbé vált, hogy mindent én intézek és egy idő után átminősült a segítségnyújtás (amit szívesen, emberségből teszek) egy kötelezően elvárt feladattá. Egy helyen laktunk, így munkaidő után is bármikor elértek a gondjukkal. Visszatekintve olyan volt az egész, mint a ma oly’ divatos valóságshow-k: el voltam szigetelve az addigi éltemtől, nem tudtam elfutni és közben olyan emberekkel voltam “összezárva”, akikkel egyéb helyzetben lehet, hogy a köszönésen kívül nem szívesen kommunikálnék.

Ha valamiért nemet mondtam, akkor sokszor én voltam bunkónak kikiálltva. Mi bajom lett? Ha eddig megcsináltam, akkor most miért nem? Ha a másik emberrel elmentem orvoshoz, akkor vele miért nem? Először bűntudatot éreztem, ha nemet mondtam, pedig teljesen kimerített az állandó készenlét. Nagyjából 2 évembe került, hogy megtanuljak nemet mondani és meghúzni a saját (új) határaimat. Ez hihetetlenül felszabadító érzés volt. Azóta nem akarok minden halandónak én segíteni megoldani gondjait.
Szerencsére az sem következett be, amitől korábban tartottam, nem váltam szívtelen, szenvtelen robottá. Továbbra is emberséges vagyok, de nem vagyok már mártír vagy balek.

Azért sem volt előtte égetően fontos megtanulnom nemet mondani, mert a Kína előtti életemben nem akarta senki a fél karomat, ha kisujjamat nyújtottam, senki nem próbált meg csicskaként kezelni, nem próbált meg visszaélni a jószándékommal. Mondhatjuk, hogy szerencsés voltam eddig, vagy hogy burokban nőttem fel és innen ered a naivitásom. Talán ez mentségemre szól.

A másik, amit meg kellett tanulnom és el kellett fogadnom magammal kapcsolatban, hogy rendszeresen szükségem van csöndes egyedüllétre, amikor kevés inger ér. Ebben nem az a lényeg, hogy befelé tudjak figyelni. Inkább az, hogy semmire, senkire ne kelljen figyelnem. Ha ez az igényem előtör, akkor szociálisan lekapcsolok, kerülöm a kontaktust. Olyan, mintha begubóznék. Mindez tudom, hogy fura lehet kivülről. De amióta ez letisztult bennem, azóta nyíltabban ki is tudom ezt fejezni. Mondjuk van, aki még így is megsértődik rajta és magára veszi. Az egyik nap együtt pörgök a lakótársakkal, sütünk-főzünk és filmet nézünk. Másnap csöndesen elkészítem a reggelimet, amit felviszek magammal és egész nap le sem dugom az orromat a szobámból. Közben nem haragszom senkire, egyszerűen fel kell tennem magam töltőre. Ez nálam egy önvédelmi reakció. Ha megerőltetem magam és azért, hogy mások nehogy megbántódjanak emiatt,  elhessegetem ezt az igényemet, akkor feszültté, ingerlékennyé és tényleg bunkóvá válok. Olyan leszek, mint egy sarokba szorított állat, vagy mondjuk a macskánk, ha megpróbáljuk ráadni a védőgallért.


Ha ezt korábban tisztán láttam volna magammal kapcsolatban, akkor el tudtam volna mondani az akkori barátaimnak, osztálytársaimnak, szobatársaimnak és biztosan megértették volna. De ezt tinédzserként nem értettem, csak éreztem és átéltem. Sajnálom, hogy azt kellett hinnie néhány embernek, hogy rá haragszom vagy már nem szeretem úgy, nem vágyom úgy a társaságára.

El kellett utaznom Kínába,  a “világ végére”, hogy ott megtaláljam és elfogadjam magam olyan tökéletlennek, amilyen vagyok. Szélsőséges helyzetbe kellett kerülnöm ahhoz, hogy ne tudjak tovább menekülni a saját korlátaim elől és merjek nyugodtan nemet mondani vagy elvonulni anélkül, hogy attól rettegnék, emiatt nem fognak majd szeretni. Igazából a saját, régi világom végére kellett, hogy utazzak, annak a határát kellett átlépnem annak érdekében, hogy ezután egy tágasabb világban élhessek.

Hogy a címben feltett kérdést megválaszoljam:
komolyabb feladat volt szembenéznem magammal, mint 1,4 milliárd kínaival :-).

Talán Neked, kedves olvasó, pont ezek a dolgok mindig is könnyen mentek, de nekem meg kellett érte küzdenem és azóta sokkal felszabadultabbak a mindennapjaim. Viszont örülnék, ha leírnád és megosztanád velem, hogy Neked miben sikerült változnod, fejlődnöd az elmúlt években. Vagy esetleg éppen Te is ezzel bajlódsz/bajlódtál? Tapasztaltál hasonlót?

0 Tovább

Utazás macskákkal – 2. rész Kiutazás Kínából

Az első részben leírtam, hogy minek kell teljesülnie a magyarországi beutazáshoz. Ebben a posztban arról lesz szó, hogyan tudjuk majd elhagyni Kínát a cicáinkkal. A cél itt is ugyanaz, bizonyítani, hogy egészséges a kedvenced, csak más módon. Egy emberrel egy állat utazhat ki.

  1. Transzponder/microchip

    Kínában nem kötelező a mikrochippelés, ezt csak a kilépési engedélyt megadó kórház írja elő.

    Figyelem, a kínai microchip 9 digites, nem felel meg az európai ISO szabványnak, ami 15 digites. Vagy kérd meg az állatorvost, hogy szerezze be vagy rendeld meg magadnak az interneten. Én olyan klinikát kerestem, ahol van tapasztalatuk ebben és volt is raktáron nekik.

    A mikrochipet a veszettség elleni oltás előtt vagy azzal egy napon kell behelyezni az EU-s beutazás miatt!
    Ahová mi mentünk drágán adták: 534 yuant fizettünk egyért + 100 yuan volt a konzultációs díj (összesen 26 ezer forint). De miután nekünk sürgős volt és úgy láttuk, hogy ez egy tényleg nagyon megbízható kórház, nem sajnáltuk rá a pénzt. Pedig az interneten kb. 1500 forintért lehet a mikrochippet kani :-).

    Ha valamilyen oknál fogva mégis más típusú transzponder került az állatba, akkor sincs minden veszve. Az interneten tudsz venni leolvasót hozzá, de persze ez jóval drágább , mint maga a chip.
     
  2. Oltások

    A cicát be kell oltatni veszettség ellen és az általános, kombinált oltásokat is be kell adatni.

    A kiutazás előtt legalább 30 nappal be kell adatni a veszettség elleni szérumot , de nem lehet egy évnél régebbi az oltás. (Vigyázat! Ez csak a kiutazásra vonatkozik, az EU-ba a beadás után 120 nappal tudsz leghamarabb menni.)

    Nagyon fontos, hogy a veszettség elleni oltást olyan kórházban adják be a cicádnak, ahol erre állami engedélyük van. Csak ilyen helyen tudnak sorszámozott, pecséttel ellátott oltási bizonyítványt kiállítani (általában Vaccination Red Book-ként hivatkoznak rá más oldalak, de mi például zöldet kaptunk). Amiatt is fontos, mert ez a biztonságos. Ne kockáztasd meg, hogy valami feketepiacról származó, lejárt cucc miatt legyen baja a háziállatodnak. Nyugodtan kérd meg, hogy az erre vonatkozó fali táblát mutassák meg, amin szerepel egy egyedi sorszám és hogy minisztériumi engedéllyel rendelkező veszettség elleni vakcinázó kórház.

    A hétvégén ezen túl is estünk. Az veszettség elleni oltásért 60 yuant (kb. 2500 forintot), a kombinált oltásért 85 yuant (3500 forintot) fizettünk.
     
  3. Egyéb egészségmegőrző intézkedések

    Gondoskodni kell a folyamatos élősködő és parazitamentességről. Ennek érdekében féreghajtót javasolt adni az állatnak és havonta bolhaírtózni.

    Szerencsére kaptunk egy kiskönyvet az állatorvosnál, amiben ezt regisztrálják nekünk.

    A többi lépést a konkrét utazási időpont előtt kell elvégezni. Nekünk ezt az EU-s szabályozás szerinti menetrend határozza meg: 0. nap microchip és a veszettség elleni oltás beadása, 30. nap vérvétel a titre teszthez, 120. nap leghamarabbi beutazás az EU-ba.
     
  4. Belföldi utazási engedély

    Miután nem Shanghai-ban lakunk, de ott fogjuk elhagyni az országot, ezért az utazásunk előtt ott kell majd beszereznünk a kilépési engedélyt. Ahhoz, hogy Suzhou-ból Shanghai-ba utazhassunk szükséges egy engedély a belföldi mozgáshoz.

    Nekünk ezt a klinikán segítenek megszerezni. Szükséges hozzá az útlevelünk másolata, benne a tartózkodási engedélyünkkel, oltási bizonyítvány a veszettség elleni vakcinázásról, az autó rendszáma, amivel szállítani fogjuk a cicát és a vezető forgalmi engedélye.
     
  5. Egészségügyi bizonyítvány

    Ezt a dokumentumot  a megfelelő állami korházban (Entry-Exit Inspection Quarantine Bureau Animal Hospital) tudod beszerezni, ami a mi esetünkben a Shanghai-ban van.
     

    Shenpu Pet Hospital
    565 Xujiahui Road
    TEL: 021-5301 8000

    Itt megvizsgálják az állatot, néznek vérsejt számot és végeznek FeLV/FIV tesztet, székletet is vizsgálhatnak. Be kell mutatni az oltási bizonyítványt és a repjegyet. Nagyjából 2 nap alatt készül el a bizonyítvány és csak 7 napig érvényes!

    Itt fogják kitölteni nekünk az EU-s utazási bizonyítványt is.

  6. Kilépési engedély

    Az előző lépésben megszerzett egészségügyi bizonyítvány alapján tudjuk megszerezni a papírt, ami már tényleg arra jogosít minket, hogy elhagyjuk az országot. Ha ezt nem szerzed meg a bizonyítvány 7 napos érvényességi idején belül, akkor azt újra kell intézned.

    A kilépési engedély (Animal Health Certificate for Exit) kikéréséhez nem kell vinned az állatot, elég a bizonyítványokat és az útleveledet bemutatnod.

    Az engedély 14 napig érvényes, ezen az időszakon belül kell utaznod.

    Röviden ennyi :-). Ahogy haladunk majd a folyamatban előre, ki fogom egésziteni a költségekkel és a tapasztalataimmal a bejegyzést. Számunkra a következő lépés a titre teszt miatti vérvétel, amire az EU-ba történő beutazáshoz van szükség. Erről bővebben lásd a bejegyzés első részét.

    -----------------

    Tudom javasolni a Doctors Back & Stone suzhou-i rendelőjét, nekünk ők segítenek az ügyintézésben és ők látják el a cicákat. Tervezek egy bejegyzést az állatorvosokról külön, mert sajnos voltak rossz tapasztalataink mielőtt hozzájuk mentünk volna.

    A weboldalukat érdemes megnézni, mert ott sok hasznos információ található a témában: doctorsbeckandstone.com

    Egy másik hasznos oldal: www.icvsasia.com
    Velük szintén felvettem a kapcsolatot és ők is nagyon profik. Ha Pekingben laknánk és onnan utaznánk, akkor hozzájuk fordulnánk.

0 Tovább

Utazás macskákkal – 1. rész Beutazás az Unióba

Jelen pillanatban 6 macska él velünk:

  • Ilona, a 10 hónapos kandúr, akinek az egyik szeme hiányzik. Ő a szobánkban lakik. Egy hónapos volt, amikor a kollégánk rátalált az utcán. Akkoriban még a mellső lábai is befelé görbültek. Gondolhatod, mennyire ágrólszakadtnak tűnt. Először KMR-rel (kitten milk replacement) kellett etetnünk és pisilni sem tudott egyedül. Mára teljesen megerősödött és hozzánk nőtt. A hiányzó szeme semmiben nem akadályozza, teljes életet tud élni. Nagyjából 1,5 hónapja az ivartalanításon is átesett.
    Nevét a Konyhafőnök című vetélkedő egyik versenyzőjéről, Dorkó Ilonáról kapta. Egészen pontosan az „Ilona, azok a húsgombócok füstölnek!” felkiáltásról :-) .
  • Cirmi, a 2 éves nőstény. Őt Gábor azon a környéken kapta az egyik boltostól, ahol reggelit szoktunk venni. Először Görényke névre hallgatott (mert durva volt kölyökként) és ő is a szobánkban kezdte. Egy idő után kinti macska lett belőle és túl van néhány vemhességen. Hamarosan szeretnénk őt is megműtettni.
  • 3 kölyök macska, akiknek gazdit keresünk. Cirmi kölykei és ha nem Kínában lennénk, akkor szívesen megtartnanánk őket. Most kint laknak Cirmivel.
  • Tündér Döme, a 3 hónapos kiskandúr. Gábor egy utcai sütögetős nénitől kunyizta el, de csak átementileg. Ő is annyira kicsi volt, hogy KMR-re és pisiltetésre szorult, ezt az időszakot szerette volna Gábor biztosítani, amikor elkérte. Későb a néni felszívódott, telefonon sem lehet elérni, így nincs esélyünk visszaadni. Egy üres szobában lakik. Neki is gazdát keresünk.
    Az ő nevéről az alábbi kép szolgál magyarázatul (forrás: napiszar.hu)
     

    Kína macska utazás állat állatútlevél

Már egy ideje fontolgatjuk a cicák hazaköltöztetését és most megérett rá a helyzet, hogy a tettek mezéjre lépjünk. Ilona és Cirmi ügyeit fogjuk intézni, közben a kicsiknek intezíven keresünk gazdikat.

Ebben az esetben is két oldalról kell tekinteni az utazásra: egyrészt Kínából szeretnénk kilépni, másrészt szeretnénk belépni az EU-ba a macskákkal. Ahhoz, hogy zökkenőmentesen történjen minden, meg kell felelnünk mind a két ország előírásainak.

Kína macska utazás állat állatútlevél

Ma azt foglalom össze, hogy mi kell a magyarországi beutazáshoz. Nem vagyok szakember, sem jogász, csak átrágtam magam a vonatkozó szabályokon és internetes oldalakon. Szeretnék támpontot adni a hasonló cipőben járó honfitársaimnak, de a leírtakért felelősséget nem tudok vállalni. A saját és kisállatod érdekében kérlek, hogy Te is nézz utána amikor számodra aktuálissá válik az utazás. A szabályok változnak és komoly gondot jelenthet, ha a magyar reptéren ébredsz rá, hogy nem szeretnék beengedni a kedvenced.

Az uniós jogszabályi hátteret az Európai Parlament és Tanács 576/2013/EU rendelete és a Bizottság 577/2013/EU végrehajtási rendelete adja, amelyeket az alábbi oldalakon megtalálsz többek között magyar nyelven is.

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex:32013R0576

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32013R0577&qid=1472002644371&from=EN&lang3=choose&lang2=choose&lang1=HU

Magyarországon a 21/2015. (IV. 30.) FM rendelet szabályozza a kedvtelésből tartott állatok nem kereskedelmi célú szállítását.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A1500021.FM&cel=P(11)#xcel

Hatóságilag a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állategészségügi és Állatvédelmi Igazgatóságának felügyelete alá tartozik a kedvtelésből tartott állatok szállítása is.

Ahogyan a rendeletek címében is olvasható, a szabályok a nem kereskedelmi célú szállításra vonatkoznak. Éppen ezért egyszerre maximum 5 álattal lehet egy embernek utaznia (az ez alóli kivételeket a rendeletben találod). Én most a cicákra fókuszálok, mert engem ez érint.

Az állatok szállítását alapvetően két nagyobb kategóriában tárgyalhatjuk:

- uniós tagállamok közötti szállítás vagy

- „egy területről vagy harmadik országból valamely tagállamba történő mozgás”.

A rendeletben található egy lista azokról az országorkól, melyek enyhébb megítélés alá esnek, biztonságosabbnak ítéli az Unió az onnan való szállítást, miután hasonló a jogszabályi hátterük és a listára kérték a felvételüket. Sajnos Kína nem tartozik közéjük, ezért minden kitételnek eleget kell majd tennünk.

A következőek szükségesek a belépéshez:

  1. Egyedi megjelölés
    Az állatot transzponder beültetésével kell megjelölni (2011. előtti jelölés tetoválás is lehet). A beültetést csak képesítéssel rendelkező személy végezheti. A rendelet alapján a transzpondereknek „meg kell felelniük az ISO 11784 szabványnak, és HDX- vagy FDX-B technológiát kell alkalmazniuk; és az ISO 11785 szabványnak megfelelő leolvasó készülékkel leolvashatónak kell lenniük.”
    Ha mégsem ilyen a beültett transzponder, akkor neked kell magaddal vinned a leolvasót is, ami nem egy olcsó kütyü. Érthető módon a beléptető helyeket nem szerelhetik fel az összes létező szabványnak megfelelő levolvasóval.

    A transzpondert a cica nyakának bal oldalára kell tenni a bőr alá.

    Ezzel a lépéssel kapcsolatban még fontos, hogy az azonosító okmányba be kell, hogy kerüljön a transzponder helye és vagy az alkalmazásának kezdete, vagy a leolvasás dátuma, valamint az alfanumerikus kódja. A veszettség elleni vakcinázás előtt kell beültetni a transzpondert!
     
  2. Veszettség elleni vakciánázás
    A vakcina „nem lehet módosított, élő kórokozókat tartalmazó oltóanyag, és...adagonként legalább egy ellenanyagegységet tartalmazó inaktivált vakcina (WHO-ajánlás); vagy a veszettségvírus immunizáló glikoproteinjét élő vírusvektorban kifejező, rekombináns vakcina” kell, hogy legyen. Kínából való szállítás esetén a vakcinának meg kell felelnie az OIE (Állategészségügyi Világszervezet) vonatkozó követelményeinek.

    A vakcinát engedéllyel rendelkező állatorvos adhatja be; a cicának legalább 12 hetesnek kell lennie; a beadás időpontját és az érvényességi időszakot rögzíteni kell az azonosító okmányban; és az oltást a transzponder behelyezése/leolvasása után lehet elvégezni. Az Unióban nem fogadják el a 2 éves érvényességi idejű vakcinát. Immunitást a vakciánázási protokoll utáni 21-dik napjától szerez a cica. A következő oltást még az érvényességi időn belül kell elvégezni, egyéb esetben újraoltásnak kell tekinteni.
     
  3. Veszettségre vonatkozó ellenanyag-titrálási vizsgálat
    Ezzel a vizsgálattal tudjuk igazolni, hogy a cica valóban védett a veszettséggel szemben. A vérminta levételét egy engedéllyel rendelkező állatorvosnak kell végeznie és időpontját az azonosító okmányban rögzítenie. A vakcinázás után minimum 30 napnak kell eltelnie a mintavételig. Ugyanakkor az utazás előtt legalább 3 hónappal kell lennie. Gyors fejszámolással kijön, hogy legjobb esetben is minimum 4 hónapba kerül elintézni mindent, de más oldalakon reálisan 6 hónapot írnak. Érdemes időben nekilátni.

    Akkor jó az eredmény, ha „0,5 NE/ml-rel egyenértékű vagy annál nagyobb, veszettségvírust semlegesítő ellenanyagszintet” mutat. A vizsgálatot az OIE által előírt módszerekkel kell végezni egy az Európai Közösség által engedélyezett laboratóriumban.
    Kínában csak az alábbi helyen lehet:

    Diagnostic Laboratory for Rabies and Wildlife Associated Zoonoses (DLR),
    Changchun Veterinary Research Institute (CVRI),
    Chinese Academy of Agricultural Sciences (CAAS)
    666 Liuying West Rd, Jingyue Economic Development Zone, Changchun 130122, China
    Tel & Fax: 0431-81032022
    Email: fengye621@126.com (Dr. Ye Feng)
    Web:http://cvrirabies.bmi.ac.cn

    Laboratory of Epidemiology,
    Military Veterinary Research Institute,
    Academy of Military Medical Sciences
    666 Liuying West Rd, Jingyue Economy Development District, Changchun 130122, China
    Tel & Fax: 86-431-86985867, 86985940; (mobile) 86-13159603691
    Email: ronglianghu@hotmail.com (Dr Rongliang Hu)

    Ez talán az egész ügyintézés egyik legdrágább része, kb. 100 ezer forintba fog kerülni.

    Az engedélyezett laboratóriumok aktuális listáját itt találod: http://ec.europa.eu/food/animals/pet-movement/approved-labs/index_en.htm

    Ha titrálást végeztek egy veszettség elleni oltás után, az eredmény kedvező lett és az érvényességi időn belül újra lett oltva az állat, akkor a titrálást már nem kell megismételni.
     
  4. Veszettségtől eltérő betegségekre vagy fertőzésekre elfogadott egészségügyi intézkedések
    Ha az Unió úgy itéli meg, bizonyos országok, azon belül is régiók esetében egyéb feltételeknek is teljesülnie kell. Például, ha valahol komolyabb járvány van az állatok között, akkor akár átmenetileg meg is tilthatják az onnan való beutazást. Vagy kérhetik egyéb oltások igazolását. Felveszem a magyar hatósággal a kapcsolatot, hogy információt kapjak Kínáról és később kiegészítem ezzel a bejegyzést.
     
  5. Azonosító okmányok
    Az Unió tagállamai között útlevéllel utaznak az állatok. Kínából az ún. állategészségügyi bizonyítvánnyal tudjuk majd hazavinni a cicákat. A bizonyítványnak kötött a formátuma, amit a 561/2016/EU végrehajtási rendelet határoz meg (Figyelem! Ez egy nagyon friss változás, korábban a 577/2013/EU végrehajtási rendelet IV. Melléklet 1. Rész tartalmazta a mintát), amit 2016. szeptember 1-től kell alkalmazni.

    A rendeletet itt találod angol és magyar nyelven:
    http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:32016R0561

    Az alábbiakat jegyzik fel benne:
  • Transzponder adatai (behelyezés/levolvasás dátuma, alfanumerikus kód)
  • Cica adatai (faj, fajta, születés időpontja, ivar és szín)
  • Okmány sorszáma
  • Tulajdonos (vagy felhatalmazott személy, akivel utazik az állat) neve, elérhetősége
  • Kiállító tisztviselő vagy állatorvos neve, elérhetősége, aláírása
  • Veszettség elleni vakcinázás adatai,
  • Titráláshoz a vérminta levételének időpontja
  • Veszettségtől eltérő betegségekre, fertőzésekre vonatkozó megelőző intézkedések
  • Hitelesitő hatóság képviselőjének neve és aláírása
  • Belépéskori okmány- és azonosságellenőrzést végző személy neve, elérhetősége, aláírása és a vizsgálatok időpontja
  • Egyéb releváns információk az állat egészségügyi állapotáról (szerintem ide be fogják írni, hogy Ilonának hiányzik egy szeme :-) )

A bizonyítvány mellé ki kell töltenünk egy nyilatkozatot (magyar és angol nyelven), arról, hogy nem kereskedelmi céllal visszük a cicákat. Ezt szintén az 577/2013/EU-ban találod (I. Melléklet 1. Rész).

A bizonyítványt kitöltheti egy engedéllyel rendelkező állatorvos vagy hatósági állatorvos és a kínai illetékes hatóságnak kell hitelesítenie.

A lapokat össze kell tűzni. A bizonyítványt magyar-angol nyelven kell kinyomtatni és kitölteni. A kiegészítő, csatolt dokumentumokat is hozzá kell tűzni; minden lapot le kell, hogy bélyegezzen és alá kell, hogy írjon a hatósági állatorvos. Az oldalakat a lap alján oldalszámozni szükséges (oldalszám/összoldalszám), a lapok tetején pedig a hatóság hivatkozási számát kell feltűntetni minden esetben. Az aláírás, pecsét, bélyegző színe nem egyezhet meg a nyomtatvány színével! Erre fokozottan figyelnünk kell, mert Kínában a hivatalos dokumentumokat mindig fekete tollal töltik ki.

Kína macska utazás állat állatútlevél

Mi repülővel fogunk Magyarországra érkezni, de ha Te éppen nem úgy utazol, akkor előtte ellenőrizd, hogy hol léphetsz be az állatoddal.

A kedvtelésből tartott állatok harmadik országból történő beléptetési pontjait Magyarországon itt találod:

https://www.nebih.gov.hu/data/cms/160/192/pet_entry_points_hungary_july_2013.pdf

A reptéri ellenőrzési pont a nap 24 órájában üzemel:

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
TRACES kód: HU BUD 4
+36-1/297-1060
+36-1/297-1061
+36-1/297-1062
F.: +36-1/294-9603
bud-aeu@pest.gov.hu 

Uniós belépési pontok országonként:

http://ec.europa.eu/food/animals/pet-movement/eu-legislation/non-commercial-non-eu/tpe_en.htm

Egyéb hasznos weblapok:

NÉBIH
http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/-/kedvtelesbol-tartott-allatok-utaztatasara-vonatkozo-tajekoztato

https://www.nebih.gov.hu

Kormányzati portal
https://ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410000/Kisallattartas20091202.html#paragr1

Your Europe
http://europa.eu/youreurope/citizens/travel/carry/animal-plant/index_en.htm

Zooplus
http://www.zooplus.hu/shop/allatgondozasi_tanacsok/macska_gondozasi_tanacsok/utazas_cicaval

Megjegyzés: sajnálatos módon a Magyar Állatorvosi Kamara honlapján és a hozzájuk tartozó Pet Passport / Állatútlevél oldalon (http://petpassport.hu) nem találsz naprakész információt, régi jogszabályokra hivatkoznak.

Vedd nagyon komolyan a felkészülést az utazásra, mert ha a beléptető hatóság valamit nem talál rendben, akkor 3 dolog történhet:

  • Visszaküldik az állatot (a te költségeden) vagy
  • karanténba zárják, amíg a feltételek nem teljesülnek (a te költségeden) vagy
  • legrosszabb esetben elaltatják :-(.

Egy következő bejegyzésben összefoglalom a Kínából történő kiutazás feltételeit.

3 Tovább

Hogyan mozgasd a Kínában megkeresett pénzed

Hosszú csönd után egy számomra aktuális és érdekes témával térek vissza, pénzezek.

(Elméletileg) Kína több fronton nyit a világ felé és ennek részeként mindent elkövet, hogy stabilizálja a yüan pozícióját a többi pénznemhez képest, integrált részesévé váljon a világ pénzügyi vérkeringésének. Hosszas munkát követően végül 2015-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megszavazta, hogy a kínai yüan is bekerüljön a szabadfelhasználású valutakosárba (SDR) az amerikai dollár, az euro, a japán jen és az angol font mellett. Az új kosár 2016. október 1-től lesz érvényben, de az átmenet fokozatos és nehány opció jelenleg is elérhető bizonyos szereplők részére. Szeptember 30-án dől el, hogy a yüan pontosan mekkora súllyal fog szerepelni a következő 5 évben az SDR kosárban.

Ezzel párhuzamosan minden évben egyre szigorúbb szabályokhoz kötött a magánszemélyek pénzmozgatása és most leginkább erről szeretnék friss információt adni. Rengeteg oldalon olvashatsz erről angolul, de arra gondoltam, hogy esetleg valakinek segíthet, ha magyarul is összefoglalom az alapokat.

1. Készpénzfelvétel ATM-ből

Kína yüan RMB CNY renminbi utazás pénzügy szabályok készpénz


A Kínában élő külföldiek, így a magyarok bevett szokása is, hogy a kint megkeresett fizetéseik egy részét a saját országukban ATM-ből vegyék fel. Ennek az az előnye, hogy nem kell készpénzzel utaznod, azonnal forintban jutsz hozzá a pénzedhez, amit azután elkölthetsz vagy betehetsz az otthoni számládra és egész kedvező az átváltási árfolyam. Ráadásul devizát váltasz! Nekem a Bank of

China-val (BOC) van tapasztalatom és egy felvételnek évek óta 15 RMB (azaz jelenleg 630 forint) a költsége. Hátránya viszont, hogy csak OTP automatánál tudod használni a kínai (UnionPay-es) kártyádat és egy nap 4x100 ezer forintot tudsz felvenni. Ha rendszeresen utazol haza és nem gyűjtögeted hosszasan a számládon a pénzt, akkor ez egy elfogadható megoldás lehet a számodra.

De, és most jön a fekete leves, idén januártól egy új limit lépett életbe! Azért, hogy Kína meggátolja a pénz kiáramlását az országból 100.000 RMB-ben (4.2 millió forint) maximálta az éves készpénzfelvételt külföldi ATM-ből a UnionPay-es kártyákkal.
Ha Te mondjuk néhány éve a kínai kártyádon tartod, amit a havi fizetésedből meg tudtál takarítani és azt tervezed, hogy majd akkor veszed le, amikor hazaköltözöl és házat, autót vásárolsz otthon, akkor gyorsan kezdj el gondolkodni más lehetőségeken. Illetve, ha rendszeresen utazol üzleti vagy privát okból külföldre és közben a UnionPay-es kártyádról veszed fel a pénzt mindenhol, akkor szintén meglepetés érhet idén.
Minket erről külön nem értesitett a bank, akkor jártam utánna, amikor az egyik kollégám jelezte, hogy angliai útja során az ATM kiírta, hogy elérte a napi limitet. Később Magyaroszágon is ugyanezt tapasztalta. Ezután a kínai kollégánk felhívta a bankot, ahol tájékoztatták a 100.000 yüanos limitről. De úgy adták elő, mintha ez mindig is így lett volna és nem ismertették a pontos részleteket.

Majd az interneten találtam meg a szabályozás hátterét és pontos részleteit, miszerint ez csak a külföldi ATM-es felvételekre vonatkozik. (lásd az itt)

A mai napig egy kiskaput ismerek, ami még használató: magánszemélyként nyithatsz több számlát és ezáltal lehet több kártyád, közöttük pedig e-bankon keresztül mozgathatod a pénzt. Ha az egyiken elérted a 100 ezres limitet, használd a másikat vagy ha eddig csak egy számlád volt, nyiss egy másikat és utald át a pénzed.

 

2. Utazás készpénzzel

Nem szeretek nagy mennyiségű készpénzzel utazni, mert fárasztó folyton a táskámat nézni, az éjszakai járaton alvás közben a lábam között/alatt őrízni a pénztárcám. Azonban számos kollégám választotta ezt az utat. Ők vagy Kínában váltották át a pénzüket euróra és arról otthon forintra vagy yüannal utaztak haza. Az előbbi azért nem kedvező, mert kétszer váltasz valutát, kétszer buksz rajta. A második opció esetében hátrányban vannak a vidékiek, mert tapasztalatom szerint a budapesti váltók többet adnak a pénzedért, valószínűleg a nagyobb verseny miatt. Egy vidéki városban, ha egyáltalán váltanak Neked yüant, akkor pofátlanul alacsony árfolyamot is kiírhatnak. Te nem sok dolgot tehetsz, ha szeretnél forinthoz jutni.

Azt javaslom, hogy az átváltás reggelén menj fel egy összehasonlító oldalra és nézd meg, hogy elérhető távolságban melyik váltó kínálja aznap a legjobb árfolyamot.

 

Amit még tudnod kell, hogy nem csak hidegvéred szabad határt annak, hogy mennyi kp-vel utazgatsz. Az ellenőrizetlen pénzmozgások és így a pénzmosás elkerülése érdekében Kína és az Unió is konkrét maximum értékeket szab, ami alatt a zöld folyosón (nincs bejelenteni, vámolni valód) haladhatsz át.

 

Kinából az aktuális szabályozások szerint 5.000 USD (vagy ennek megfelelő külföldi valuta - kb. 4.500 EUR = 1.400.000 HUF ) vagy 20.000 RMB (=840.000 HUF) vihető ki készpénzben.
Ezalól kivétel az a nagyobb mennyiségű valuta, amit beutazáskor hoztál magaddal, bejelentettél a megfelelő nyomtatványon, megtartottad róla a hivatalos ürlapot, időközben nem költötted el mindet és a fennmaradó összeget szeretnéd hazautazáskor magaddal vinni. Ez leginkább a turistákra, üzleti okból utazókra jellemző.​

Az EU szabályozások szerint ha 10.000 EUR (3.111.000 HUF) feletti összeggel utazol ki vagy be, akkor azt be kell jelentened (ezen az oldalon megtalálod a nyomtatványt http://www.nav.gov.hu/nav/vam/egyeb/keszpenz_130107.html). Azaz lehet többel utazni, de abban az esetben regisztrálják és bizonyos kérdéskre felelned kell.

 

Az alacsonyabb korlátot így a kinai törvény szabja, számodra ez lesz mérvadó.

 

Ne felejtsd el, hogy ebben az esetben a bankjegyeken kivül készpénznek minősül minden olyan értékpapír, amely könnyen, gyorsan pénzre váltható!

 

3. Egyéb lehetőségek


Lehetőséged van pénzutalásra nemzetközi szolgáltatókon keresztül (pl. Western Union), én ezt nem választottam eddig a költségei miatt.


Vagy utalhatsz nagyobb összeget a kínai bankfiókból haza. Ez egy kicsit körülményesebbnek tünt nekem a többihez képest, ezért még sosem szántam rá magam. Külföldiként bizonyítanod kell a munkavállalói státuszod és be kell szerezned egy igazolást a megkeresett és leadózott jövedelmedről (mindez 1-2 nap alatt megvan). Ha a pénzed tisztán kerested, ez nem jelenthet gondot és a bankodon keresztül megkapod a SAFE (State Administration of Foreign Exchange) engedélyét az utaláshoz. Természetesen nem utalhatsz ki az adózás utáni jövedelmednél nagyobb összeget. Az utaló és a fogadó bank is kezelési költséget számol fel, átváltási árfolyamot alkalmaz. A forgatókönyv az, hogy először Kinában átkonvertálják a pénzed euróra (vagy dollárra) és azt utalják a magyar számládra. Az otthoni bankod ezt átváltja forintra, kivéve, ha van euró számlád és abban szeretnéd tartani a pénzt.

500 dollár/nap alatt nincs szükséged SAFE engedélyre magánszemélyként.

Más oldalak emlitik még a PayPal-t is lehetséges eszközként, de hasonlóra sosem használtam és egyébként is mindenkit óvatosságra intek. Javaslom, hogy ne regisztráld be a bankkártyád a PayPal-hoz. Bár kényelmesebb, gyorsabb igy használni, de egyben annak is megnöveled a lehetőségét, hogy lelopják a pénzed.

Kína yüan RMB CNY renminbi utazás pénzügy szabályok készpénz

Összességében nem túl bonyolult a pénzmozgatás, ha a pénzed legálisan kerested meg és szépen adóztál is utána. Azonban a törvényi keretek nincsenek kőbe vésve, mielőtt bármelyik úton is indulsz el, tájékozódj az aktuális szabályokról. Ne halgass a kínai kollégák (pl. munkaügyes, pénzügyes) véleményére, a banki ügyintéző kommentjeire. Az a biztos, aminek Te személyesen jársz utána és nyugodtan dugd a törvényeket, rendeleteket bárki orra alá. Tapasztalatom alapján a számodra fontos jogi dokumentumok 99 százaléka elérhető angol nyelven is. Ilyen esetekben érdemes az eredeti kínai szöveget és az angolt is kinyomtatni, bejelölni a lényeges részeket. Ha így, a jogaid (és kötelességeid) ismeretében magabiztosan lépsz fel, lehet, hogy kevésbé fognak rád mosolyogni, zsörtölődnek majd az orruk allatt, de végül nem fognak tudni lerázni és sikerül elintézned, amit szeretnél. Amennyiben angolul sem beszélsz, akkor fodulj tanácsért a kint élő magyarokhoz, akik nagyon segítőkészek és rengeteg a tapasztalatuk vagy találj egy megbízható és talpraesett kínai kollégát/barátot, aki segíteni tud.

Tudatosan törekedj arra, hogy a törvényeket betartva dolgozz és intézd az ügyeidet. A kínai kollégáim abban a hitben élnek, hogy a törvények csak úgy vannak és soha senki nem fogja őket betartatni, kicsi a lebukás veszélye. De Te külföldiként sokkal többet kockáztatsz és szigorúbbak is lesznek Veled, ha megszeged a törvényt. A saját érdeked, hogy tájékozódj mind két ország követelményeiről, és például ragaszkodj a munkavállalódnál, hogy a teljes megkeresett jövedelmedről jelentsenek be, adózzanak utánad.

 

2 Tovább

Pingtan és Kun Opera

Két zenei műfajt szeretnék bemutatni, ami a lakóhelyünk vidékéhez kapcsolódik. A Tavaszi Fesztiválkor esedékes, két hetes leállás alatti városnézésre készülve néztem alaposabban utánuk és hogy hol lesz lehetőségünk meg is nézni egy elődást.

A pingtan kifejezetten a Jangce vidék déli részére jellemző művészeti irányzat, mely Suzhou-ból indult hódító útjára a 19. század közepén. Maga az elnevezeés a „Pinghua” (történetmesélés) és „Tanci” (ballada éneklés) szavak összeolvasztásából ered. Története a Song dinasztiáig nyúlik vissza és befolyással volt rá a Wu kultúra. Ennek megfelelően az előadásokban a Wu korabeli kínai nyelv és a Suzhou-i helyi dialektus keveredik.

http://www.pingtan.com.cn/000010/tupian/101112H.jpg

Általában két előadóművész vesz részt a hangszeres, énekes történetmesélésében. Közben használak legyezőt, kendőt és kőből készült kalapácsot, hogy elődásukat még érzékletesebbé tegyék. Legtöbbször egy férfi és egy nő felelget egymásnak, miközben a nő pipan, míg a férfi egy háromhúros hangszeren játszik. így elevenitenek fel régi történeteket.

Egy kedves kis videó példaként: http://v.youku.com/v_show/id_XMjEyNTc1MzYw.html

A kun opera vagy másik nevén a Kunqu, a kínai operák egyik legősibb formája. A Wu kultúrkörből ered, Suzhou mai Kunshan vidékéről. A Kulturális Forradalom idején az operaelőadásokat visszaszoritották, de a Kunqu továbbra is népszerü és fontos irányzat maradt. Saját szépsége és értéke mellett fontos megemlíteni, hogy jelentős hatással volt a pekingi operára (jingju) és az egész kínai szinházra, drámára.

"Pekinguniversitykunqu5" by Antonis SHEN - Peony Pavilion. Licensed under CC BY-SA 2.0 via Wikimedia Commons - http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Pekinguniversitykunqu5.jpg#mediaviewer/File:Pekinguniversitykunqu5.jpg

Többek között ezért is vette fel 2001-ben az UNESCO a világörökség listájára.
http://www.unesco.org/culture/ich/index.php?lg=en&pg=00011&RL=00004

Az egyik legismertebb darab a Peony Pavilon:
http://v.youku.com/v_show/id_XNTY0MjUwMTI4.html

Suzhou-ban járva érdemes ellátogatni a Kun Opera Múzeumba vagy a Qinlan Showplace-be egy előadásra.

Három helyen is tartanak Pingtan  és Kun Opera előadásokat Suzhou-ban:

Plum and Bamboo Storytelling Garden
Cím: No. 30 Taipingfang, Stone Road
Nyitva tartás: 13:30-15:30
Közlekedés: Tour Bus 1 and 5, 3, 6, 401
Információ: 86-512-65331854
Ár: 4 RMB/fő (az ár a teát is tartalmazza)

 

Guangyu Storytelling Hall
Cím: No. 8 Diyi Tianmen, Guanqian Street
Nyitva tartás: 13:30-15:30
Közlekedés: 2, 4, 23, 28, 29, 54, 55 és 401 buszok
Információ: 86-512-655233735
Ár: 4 RMB/fő (az ár a teát is tartalmazza)

 

Pinfang Teaház
Cím: No. 24-25 Xijiaomen, Guanqian Street
Nyitva tartás: 13:30-15:30
Közlekedés: 2, 4, 23, 28, 29, 54, 55 és 401 buszok
Információ: 86-512-655233735
Ár: 3.5 RMB/fő (az ár a teát is tartalmazza)

 

Majd beszámolok róla, hogy mi melyikbe jutottunk el és milyen volt élőben.

Angolul lásd még: http://en.visitsz.com

0 Tovább
«
12

Követők

MaRGo